Képzeld el, hogy fegyvermester barátodhoz – Hídvégi Győzőhöz – elugrasz a lőtérre csak úgy, aki előző nap éppen Kartalon vadászott és lőtt is egy kellemes kis dámvadat. Először is megcsodálod az elkészült fotókat – mert a húst már csak véres valóságában láthatod, és ha nagyon jó barátja vagy ennek a kedélyes kisöregnek, akkor a tányérodról is visszaköszönhet az a dámvadacska némi sóval, borssal, kis szalonnával. De ne ugorjunk az események elébe…

Próbáld meg gondolataidban rendezni azt a felállást is, amikor lőtéri körülmények között kell tevékenykedni a főzés terén. Először is adott egy serpenyő, kis tábla szalonna – vaddisznó szalonna! – kacsintott Győző. Hát persze hogy az volt, az agyara is kilógott belőle, nem (a vaddisznónak nincs szalonnája, gyerekek…)? Mondjuk, Győzőről tudni kell, hogy neki minden állat húsa vadhús – csak ránéz szegény marhára, az egyből megvadul. A múltkoriban is elsütötte ezt a tréfát, amikor Bondnak (e portál rendszergazdájának) átadott egy kis bödön zsírocskát, hogy fiam, úgy edd, hogy ez vaddisznózsír. Erre beszólt a felesége: mangalica, drágám, mangalica.. nem mindegy…

Egy szóval lőtéri körülmények között perceken belül, ebben az eszközszegény környezetben nívós kaját prezentálni nem is olyan egyszerű dolog. Adott ugye egy villanyrezsó, klopfolni a fejenként két szelet dámvad combot a fegyverjavításhoz használatos gumikalapáccsal pont megfelelő állagot ad a húsnak, két lövő közötti időben pedig hamar sercen az adagonként egy szelet szalonna, és a beirdalására is marad időd, amíg a lövők beírják magukat a lőtérnaplóba. Hogy hirtelen összefutottak a lövők, odarendelt a rezsóhoz valami megbízható személyt – aki azért annyira nem volt éhes, mert még elkóstolgatta volna a sülő húst – folyamatosan felügyelni a besózott, beborsozott hússzeletek sercegését. Természetesen kellő időben eligazításra kerültek a lövők, és Győző azonnal visszaügetett abszolválni a végső stációt: a húst kiemelve a zsiradékból, hamarjában felütött tojásokból tükör melléknevű terméket előállítani, aztán már csak a golyónyomoktól tarkálló asztalra feltálalni némi kenyér és csemege uborka társaságában…